Conhecimento Comum

Sexo: male
País (no mapa): Australia
Fatal error: Call to undefined function isLitsy() in /var/www/html/inc_magicDB.php on line 425: [excerpt from author's website]
Born in southern Australia, John Keane is Professor of Politics at the University of Sydney and at the Wissenschaftszentrum Berlin (WZB). He first studied Politics, Government and History at the University of Adelaide, winning the Tinline Prize for a First Class Honours with Highest Distinction (1971). He won a Commonwealth Fellowship to study at the University of Toronto, where in the fields of philosophy and political economy he was awarded a doctorate and mentored and supervised by C.B. Macpherson. He later held a post-doctoral fellowship at King's College, at the University of Cambridge, where he worked closely with Anthony Giddens, Quentin Skinner and other leading scholars.

Membros

Críticas

A civil tarsadalom regi kepzetek, uj latomasok por John Keane

Nagyon lassan haladtam ezzel a kötettel, párszor ledobta az agyam a láncot, amíg benne tekertem. Szó se róla, Keane egy hihetetlenül rétegzett tudással megáldott társadalomtudós, aki azonban hajlamos a nyelvi körülményességre. Pedig tud ő lendületes is lenni, ez a nacionalizmusról szóló indulattal átszőtt fejezetekben válik nyilvánvalóvá. Csak épp nem akar. Ő alapos és mindenre kiterjedő kíván maradni, többnyire ráérősen ballagja körül a dolgokat, az olvasót is belekényszerítve ebbe a tempóba – ami mondjuk jó, mert így muszáj magamnak is kétszer-háromszor-hatszor átforgatnom magamban az olvasottakat.

És hát forgassam is, mert a téma megérdemli. A civil társadalom ugyanis a demokrácia alapja, sokkal inkább lényegi eleme, mint a rendszeres és ún. „szabad” választás*. A civil társadalom lényegében annak az érmének a másik oldala, aminek az egyik oldalán az állam van. Önszerveződő, önreflexív állampolgári közösségek komplex és állandóan változó hálózata, amelyek függetlenek a kormányzattól. Működésük során egyfelől kijelölik annak határait, másfelől pedig (és ez az, amit a populista kormányzatok elfelejtenek, vagy észre sem akarnak venni) bizonyos feladatokat átvállalnak tőlük. Létük garancia a demokratikus működésre, mert folyamatos visszajelzésekkel látják el az államapparátust, kapcsolatot teremtenek közte és a lakosság között, kritikát fogalmaznak meg felfelé, és közösségeket teremtenek lefelé.

Keane azonban túllép a civil társadalom idealista szemléletén. Számára a civil társadalom nem egyfajta társadalmi mennyország, hanem önmagában egy demokráciaparadoxon. Ugyanis nemcsak a pozitív állampolgári képességeket őrzi meg, hanem lényéből fakadóan folyamatosan újratermeli azokat az erőket, amelyek elpusztíthatják. A keretek, amelyek a civil társadalmat lehetővé teszik, szükségszerűen lehetőséget adnak ugyanis a demokráciakritikus csoportosulásoknak is. Nacionalistákat, oltáselleneseket, konteóhívőket, EU-szkeptikusokat nevelnek, akik aztán a civil társadalom védőszárnyai alatt megerősödnek, és megerősödve alkalmasint arra a következtetésre jutnak, hogy el kéne pusztítsák szoptatós dajkájukat**. Mert szeretik a pluralizmust, a vélemény- és sajtószabadságot, amennyiben annak léte értük dolgozik, de amint már nem, máris felszámolnák.

Ez egy komoly ellentmondás, de az a helyzet, hogy muszáj együtt élni vele. A demokrácia ugyanis olyan politikai rend, ami a folyamatos konfrontációra épül. Az állampolgár egyik feladata, hogy vitázzon, kiálljon érdekei mellett, összefoglalva: politizáljon. Ez sokaknak nem tetszik. Szívesen megszabadulnának az ezzel járó felelősségtől, átruházva azt egyetlen tekintélyelvű vezetőre. Ugyanakkor a demokrácia a konfrontációt mindig takaréklángon igyekszik tartani, kiherélve annak erőszakos jellegét – az autoriter rendszerben viszont a konfrontáció ugyan sokáig láthatatlan tud maradni, de ha végül felszínre kerül, többnyire csupasz lesz és véres, mert a civil társadalom nem tompítja haragját. Mondhatni, a civil társadalom az eseti, de brutális agressziót felváltja permanens, de élhetően piszlicsáré küzdelmekre.

Ugyanakkor akárhogy is, de Keane a priori veszi, hogy civil társadalom van. Én meg rezignáltan a Maslow-piramisra gondolok. Hogy akinek azon kell agyalnia, holnap mit eszik és mit iszik, attól milyen jogon várjuk el, hogy felelős polgárként érdekvédelmi szervezetek kialakításában ügyködjön. Nem áll szándékomban hozzátenni a magam sztereotípiáit az utóbbi napokban akuttá vált vidék-főváros szembenálláshoz (annál is inkább, mert aki valaha nyitott szemmel járt a Moszkván vagy a Blahán, tudhatja: a kiszolgáltatottság nem a vidék privilégiuma), ugyanakkor nehéz nem észrevenni a szakadékot. Ami (nézetem szerint) pont a civil társadalom hiányából ill. meglétéből fakad. És ez nem mentális különbség, sőt, hajlok rá, nem is pusztán szociológiai. Hanem egyfajta hálózatelméleti probléma. Aki ugyanis falun él, annak korlátozott számú kapcsolódási pont áll rendelkezésére a világgal, más emberekkel, más nézetekkel. Ha ezek közül a kapcsolódási pontok közül az állam csak néhányat elfoglal, eltorzít vagy kikapcsol, bénítóan leszűkülnek az állampolgár lehetőségei. Ezzel szemben ahogy haladunk a nagyobb népsűrűség felé (amelynek csúcsán a metropolisz van - nevezhetjük ezt rosszmájúan Budapest-Vassurány tengelynek****), annál inkább szaporodnak a potenciális közösségi kapcsolódási pontok. A kapcsolódási pontok szaporodása pedig lehetőséget teremt arra, hogy tájékozottabbak legyünk, jobb állást találjunk, valamint olyan embereket, akikkel érdemben megbeszélhetjük a minket érdeklő problémákat, és akik (akár) arra is hajlandóak, hogy velünk együtt tegyenek valamit a közösen megfogalmazott célokért. Az állam pedig nem tudja az összes kapcsolódási pontot leárnyékolni, kellemetlenkedik, de képtelen ellehetetleníteni azt az információáramlást, ami a civil társadalom egyik alapja.

Azt gondolom, a következő évek legfőbb feladata, hogy a társadalom minél szélesebb szegmensében megteremtsük az államfüggetlen közösségekhez való csatlakozás lehetőségét. Vagyis: növelni kell a kapcsolódási pontok számát a legkisebb faluban is. Ezzel teremtjük meg az esélyt, hogy a civil társadalmi hálózat ne csak budapesti (vagy szegedi, pécsi, nagykovácsi) anomália legyen, hanem ténylegesen magyar. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy Keane-nek igaza van: civil társadalom nélkül nincs demokrácia. A civil társadalom nélkül, felülről megteremtett demokrácia csak üres héj, amit a legerősebb (és legcinikusabb) kutya játszva a maga képére formálhat.

* Azért „ún.”, mert egy választás csak névleg lehet szabad, ha nincs civil társadalom. De erre később visszatérek, reményeim szerint.
** Emlékezhetünk arra, hogy a fidesz az MSZP-től elszenvedett választási vereség után szintén visszavonult a civil szférába, és elkezdte szervezni a Polgári Körök*** rendszerét, amelyek elengedhetetlen elemei voltak a későbbi terjeszkedésnek. Amikor pedig hatalomra került, nekiállt vegzálni a civileket, mert pontosan tudja, hogy az a közeg, ami az ő felemelkedését lehetővé tette, esetleg másokat segíthet a célok elérésében.
*** A Polgári Körről jut eszembe: akkoriban még Márai, a polgárfenomén volt a fidesz kulturális ikonja, most meg Kis Grofó. (Amúgy tudja valaki, minek a rövidítése a "grofó"? Vagy nem rövidítés, hanem a "gróf" hosszítása?) Szerintem téved, aki ebben valami intellektuális zuhanórepülést lát. Egyszerűen arról van szó, hogy akkoriban a fidesz még ugyanabban a kultúrában mozgott, amiben mi: Márait idézett, amire lehetett Bibót idézni, Szücs Jenőt, vagy akár másik Márait. Most viszont átment egy másik pályára, ahol a világ minden bölcs idézete hatástalan. Ezen a pályán vurstli van, hurkasütő, langyos sör, a színpadon meg Kis Grofó playbackel. És bár én herótot kapok Kis Grofótól, de el kell ismernem, az ő személye inkább zászlaja a magyar népléleknek, mint a Márai-Bibó-Szücs triász. Erre reflektálni logikus politikai lépés – és nem is önmagában ördögtől való. Hisz végtére is nekik nagyobb szüksége van az állami figyelemre, mint nekem, aki kösz, jól elvagyok a könyveim között. A bűn az, amikor ezt a társadalmi csoportot a politika konzerválja a maga leszakadtságában, elrakja (mint befőttet), hogy a legközelebbi választásnál is kéznél legyen.
**** Vassurány (https://24.hu/belfold/2022/04/06/gyermekvedelmi-nepszavazas-vassurany-igenek-aranya-magas/) amúgy tökéletes példája annak, mennyire kontraproduktív a fidesz káderszelekciója. Ugyanis nyilván nem arról van szó, hogy a vassurányiak hülyébbek a magyar átlagnál, hanem egyszerűen arról, hogy a funkcionárius, akinek el kellett volna magyaráznia a szavazóknak, hová ikszeljenek, pont annyira tájékozott, mint azok, akiket tájékoztatnia kellett. Ez pedig tündökletes illusztráció ahhoz, mivé lesz az ország, ha kellő lojalitás esetén még az se baj, ha a káder történetesen orvosi értelemben idióta.… (mais)

Assinalado

Kuszma | Jul 2, 2022 |

The Shortest History of Democracy: Four Thousand… por John Keane

The Shortest History of Democracy by John Keane is a short but concise history that goes into more depth than one might expect.

This little volume does more than just give a history, it also highlights the fact that democracy is not guaranteed to survive. In fact, it is through seeing how democracy has changed and evolved over the years, even at times into less desirable forms, that offers hope for its future. At turns uplifting and disconcerting, we are ultimately left with some hope even if it might seem like dark days indeed.

My favorite section was his explanation and analysis of monitory democracy. Keane offers some perspective that, while perhaps isn't new, is too often ignored or overlooked. But more than anything, even though this is a history, it is one that has an eye on the future and what that future might be. It is up to us to learn and start doing what we must to create the type of democracy we want.

Highly recommended for those wanting a brief history as well as those who want a big picture refresher to help them gain some grounded perspective on current events.

Reviewed from a copy made available by the publisher via NetGalley.… (mais)

Assinalado

pomo58 | Jun 19, 2022 |

Tom Paine: A Political Life por John Keane

The fascinating life of one of the greatest Americans. This book covers Paine's triumphs, his failures, and his many frustrations. He was hardly an unflawed character. But he was fearless, even taking on Christianity in his classic "The Age of Reason", which caused so many to turn against him late in his life. With his commitment to intellectual honesty, Paine is an inspiration to us all.

Assinalado

datrappert | Nov 30, 2013 |

The Life and Death of Democracy por John Keane

This is a massive book, one which approaches a familiar topic from a unique perspective.

According to the author, there are three stages of democracy: assembly, which is often associated with ancient Greece; representative, which is the form of democracy later espoused in the 18th and 19th centuries and is the foundation of the modern American model, and the current form, the outpouring of the most modern era, and typified through India - monitored democracy.

Keane asserts that ancient democracy was not wholly from Athens - he posits that ancient Phoenician city-states and parts of Mesopotamia, as well as other Greek states, had democracy of some form. After this collapsed, democracy waned for a few centuries, save a few thinkers, isolated villages, and merchant republics. Even after the United States came into being as a democratic republic, there were strong and significant undercurrents against it, with totalitarian movements rising to power in the 20th century in Europe, but also caudillos and warlords in South America.

The historical analysis is solid here, save a few minor factual errors, which are bound to crop up in a work of this size. When we approach the modern era, though, this moves into the realm of the hypothetical.

Monitored democracy, as shown as a case example in India, is where power is decentralized and monitored through NGOs, etc. Democracy has also been implemented in new hybrid forms, combining elements of traditional culture, religion, etc.

Also a brief segment on the future of democracy, on 'viral' democracy and the internet, as well as the difficulties of adequate local representation over such large polities.
… (mais)

Assinalado

HadriantheBlind | 1 outra crítica | Mar 30, 2013 |

See More Reviews