Peter Spufford (1934–2017)
Autor(a) de Power and Profit: The Merchant in Medieval Europe
About the Author
Peter Spufford was until 2001 Professor of European History, University of Cambridge, and is the author of definitive studies of money in the Middle Ages
Image credit: queens.cam.uk
Obras por Peter Spufford
Handbook of Medieval Exchange (Royal Historical Society Guides and Handbooks, No 13) (1986) 13 exemplares
Genealogists' Handbook 1 exemplar
Associated Works
Etiquetado
Conhecimento Comum
- Data de nascimento
- 1934-08-18
- Data de falecimento
- 2017-11-18
- Sexo
- male
- Nacionalidade
- UK
- Ocupações
- economic historian
Professor Emeritus of European History - Relações
- Spufford, Francis (son)
Spufford, Margaret (wife) - Organizações
- University of Cambridge
- Prémios e menções honrosas
- Fellow, Society of Antiquaries (1990)
Fellow of the Royal Historical Society (1968)
Fellow, British Academy (1994)
Membros
Críticas
You May Also Like
Associated Authors
Estatísticas
- Obras
- 9
- Also by
- 2
- Membros
- 285
- Popularidade
- #81,815
- Avaliação
- 4.3
- Críticas
- 5
- ISBN
- 16
- Línguas
- 4
Spufford vállalása, hogy elképesztő alapossággal bemutatja a 13. században lezajlott „kereskedelmi forradalmat”, ami csaknem olyan jelentős volt, mint a jobb marketinggel rendelkező ipari forradalom pár száz évvel később – szerencsétlenségére a középkor nem arról volt híres, hogy bőséges forrásokkal látja el a jelenkor történésztársadalmát, szóval viszonylag ismeretlen maradt. Meg aztán időtartam tekintetében ez a forradalom nem tartott olyan sokáig, mint késői unokatestvére, különböző anomáliák miatt (háborúk, pestis, nyersanyaghiány) kénytelen volt a 15. században behúzni a kéziféket, ám addig maradandó nyomot hagyott: megteremtette azokat a gazdasági és kereskedelmi alapokat, amelyekre aztán az ipari forradalom is támaszkodott.
(Megy a serény munka a lübecki kikötőben. Dolgoznak a Hanza fiúk!)
A titok tulajdonképpen – a népsűrűség megnövekedése mellett, ami a potenciális munkaerő megnövekedését is jelenti - a pénz tömeges elterjedése volt. Addig egy átlagos kurtanemes (de egy kevésbé kurta is) leélhetett úgy egy életet, hogy nem látott ércérmét. Ha éhes volt, elvett a jobbágytól egy kiló kenyeret, vagy lőtt egy fácánt, ha pedig akart egy rend új ruhát, csináltatott a faluban valamelyik mesteremberrel, cserébe meg adott neki mondjuk egy öl fát, vagy ami kéznél volt. A pénz viszont lehetővé tette, hogy ez a nemes mobilissé váljon: felmehetett mondjuk a király mellé dísznek, parasztjai nem a terményt küldték utána, hanem annak jóval könnyebben utaztatható ellenértékét. Így aztán kialakultak a királyi udvarok, és ezzel párhuzamosan újra elindulhatott az urbanizáció, a Római Birodalom bukása után először. No most ezek az udvarok nem mellesleg a világ legpotensebb vásárlói közösségeit jelentették, olyan piacot, ami szinte mágnesként vonzott magához minden luxuscikket a drágakövektől a fűszereken át a minőségi textilekig. A városok pedig a kevésbé fancy termékeket szívták magukba: épületfát, olcsó vásznat, gabonát, sót. A kereskedelem pedig élt az alkalommal, és virágba borult. Elképesztő tengeri és szárazföldi úthálózat alakult ki, ami keresztül-kasul behálózta Európát (sőt, azon túl is indákat eresztett), komolyan, mint egy érrendszer, amiben az áru vérként áramlik a test különböző szerveibe. Persze a kereskedelmi vállalkozások befektethető tőkét igényelnek, úgyhogy a pénzvilág is reagált a változásra, létrejött a bankrendszer, megszülettek a váltók, a kölcsönök, sőt, a részvénytársaságok, sosem látott lehetőségeket teremtve a vállalkozó kedvnek.
Mindez mélyreható változásokkal járt. Mindenekelőtt megágyazott annak, amit később Wallerstein „centrum-periféria” viszonynak nevezett: volt az Angliától Németalföldön és Dél-Németországon át Észak-Itáliáig húzódó városiasodott sáv (az ún. „kék banán”), ahol a kereskedelmi profit koncentrálódott. Ezek voltak az iparosodott területek, ahol a magas hozzáadott értékű árucikkek készültek: minőségi textíliák, nemes páncélok, no meg a (ki ne felejtsük!) művészeti alkotások*. És volt Európa többi része, akik az olcsó nyersanyagot szállították mindehhez. Ugyanakkor a rendszernek volt még egy komoly egyensúlyhiánya: Európa ugyanis ekkor még iparilag nem volt elég erős ahhoz, hogy a kontinenst elhagyva is domináns szereplőként jelenjen meg. Neki Ázsiától több dologra volt szüksége (selyemre, fűszerekre, drágakőre), mint Ázsiának tőle, aminek következtében a nemesfémek elkezdtek elcsorogni innen oda. Ez pedig idővel egy olyan arany- és ezüsthiányt okozott, ami közrejátszott a kereskedelmi forradalom drámai belassulásában.
Spufford módszere, hogy ezt az egészet valami dermesztő részletességgel tárja elénk. Kézen fog, és szinte lépésről lépésre vezet végig minket a kereskedelmi útvonalakon Lübecktől Genováig, ott ülünk a hajón, ami a cukornádat Ciprusból Velencére szállítja, a muránói üveget szállító öszvér mellett baktatunk át a Brenner-hágón, northumberland-i szenet pakolunk Newcastle-ben a koggéra, aztán irány Antwerpen, ahol az egészet becseréljük novgorodi mókusprémre – mondjuk. Minden picit is jelentős terméket és szállítási módot végigvesz velünk, mintha félne, ha egyet is kihagy, Szent Péter páros lábbal rúgná ki a történész-mennyországból. És igen, ez az aprólékosság néha fárasztó – de ugyanakkor gyönyörködtet is. Mert olyan közel hozza hozzánk a középkort, hogy érezzük, szagoljuk az egészet. És egyáltalán nem olyan büdös, mint amilyennek gondoltuk.
* Bizony, a művészeti alkotások is árucikkek voltak. Egy németalföldi portrénak vagy egy milánói falikárpitnak ugyanúgy megvolt a maga csereértéke. És nem állunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, a reneszánsz is főleg azért tudott diadalmasan megszületni, mert piaci igény volt rá: akadtak gazdag mecénások, akik megfizették a festőket és a többi ingyenélő művészt. Jó, hát az akkori mecénások van Eycket tartották el, a mieink meg Tóth Gabit és Kovács Ákost. Pici különbség.… (mais)