Eduard Vilde (1865–1933)

Észt klasszikus. A balti németek jellegzetes képviselője, Mäeküla szerencsétlen földesura*, Ulrich von Kremer szemet vet a csinos parasztlányra, Marira. Csakhogy Mari, mint kiderül, nem lány, hanem asszony, ami probléma. De mivel Mari pillantása olyan, mint az ionágyú, von Kremer ráfekszik a megoldásra, és anyagi javakkal (egy tejbérlet felajánlásával) korrumpálja Prillupot, a férjet. Lehetett volna ez alapján ez egy szocreál regény a feudalista nagyúrról, aki rákényszeríti akaratát jobbágyaira, de szerencsére nem lett. A szereplőkre inkább saját vágyaik gyakorolnak nyomást: von Kremer Mari után vágyakozik, Mari a városi forgatag után, Prillup meg a tejbérletről, a gazdagságról ábrándozik. Persze ezt is lehetett volna elemi erővel ábrázolni, de Vilde nem kívánta megzolásítani a cselekményt, inkább valami ironikus-komikus távolságtartással ábrázolja figuráit. Ami a szenvedély helyett van: erkölcsi tanulság, és a Baltikum vidéki életének tiszta ábrázolása. Ami kellemes, de nem felejthetetlen regényt eredményez.

* A földesúr „szerencsétlen” voltát még inkább kiemelik (talán túlzottan is) Würtz Ádám illusztrációi. Megjegyzem, a fantasztikus művész ezúttal sem tagadja meg szerelmes vonzódását a női testszőrzetek iránt: rajzain fel-felbukkannak hónaljkutyák és fanszőrzetek, az apu könyvespolcán tallózó kiskamaszok nagy örömére.… (mais)

Mulle meeldis see raamat, sest tundus olevat ajatu sisuga. Teos räägib ühest mehest, kes enese heaolu nimel on valmis ohverdama oma abikaasa rikkamale mehele. Minu meelest on teos ausalt avameelne ja annab aimu sellest, kui omakasupüüdlikud ja alandlikud on inimesed tegelikult. Ja kui mõelda, et see raamat jutustab saja aasta tagusest maaelust, siis sarnasused tänapäevaga on ilmselged, sest ka nüüdisajal müüakse naisi, nii nagu tegi seda Tõnu Prillup. Leian, et sellised raamatud on üldharivad ja isegi, kui raamat poleks kohustuslik kirjandus, tuleks see igal haritud inimesel läbi lugeda. See raamat on klassika.… (mais)