Carregue numa fotografia para ir para os Livros Google.
A carregar... The Discomfort Zone: A Personal History (2006)por Jonathan Franzen
A carregar...
Adira ao LibraryThing para descobrir se irá gostar deste livro. Ainda não há conversas na Discussão sobre este livro. Henkilökohtainen esseekokoelma kirjoittajan lapsuudesta, nuoruudesta ja aikuisuudesta. En kyllä mieltänyt näitä esseiksi, tämä vaikutti pikemminkin katkonaiselta kokoelmalta anekdootteja elämän varrelta. Jonkin verran kyyninen, ei erityisen hauska. En ole lukenut Franzenia aiemmin, ehkä tämä ei ollut paras aloitus. Pieneksi kirjaksi aika hitaasti rullaava. Quando Franzen scrive mi fa sempre pensare "Mi piacerebbe prenderci una birra assieme". Per certi versi è una rivisitazione (piacevole e interessante) più vicina al vero de "Le correzioni". Delicato in certi passi, soprattutto nel capitolo finale, soprattutto alla fine. Dopo avere letto questo libro biografico ho conosciuto meglio un uomo che mi sta simpatico ;-) Chi apprezza Franzen non rimarrà deluso, insomma.
Readers who want as much autobiographical detail as he is willing to provide should read The Discomfort Zone along with How to Be Alone. The theme common to both books is: how I learned to make my peace with the world and, by reading books, to be alone but not too alone; how I came in from the cold of being a difficult young man.
The author describes growing up in a family of all boys in Webster Groves, Missouri, reflecting on such topics as the dynamics of a Christian youth fellowship, his role as the school prankster, his marriage, and the life lessons he has learned from birds. Não foram encontradas descrições de bibliotecas. |
Current DiscussionsNenhum(a)Capas populares
Google Books — A carregar... GénerosSistema Decimal de Melvil (DDC)813.54Literature English (North America) American fiction 20th Century 1945-1999Classificação da Biblioteca do Congresso dos EUA (LCC)AvaliaçãoMédia:
É você?Torne-se num Autor LibraryThing. |
Pedig az amerikai középosztály ügyes-bajos dolgai, ha belegondolunk, alig állnak közelebb hozzánk, mint a tasmán bennszülöttek életeseményei. És azzal, hogy Franzen önmagát teszi meg ezeknek az esszé-novelláknak a főszereplőjéül, voltaképpen hatványra emeli a könyv „amerikaiasságát”, leszögezve: én ide tartozom, ha akarok, ha nem, csak erről tudok írni, de erről aztán tudok írni. Az egészben pedig az a pláne, hogy én is értem. A kamasz Franzen pitiáner megszégyenülései tökéletesen megfejthetőek a magam tapasztalatai alapján – eszembe jutott, milyen erőfeszítésekkel próbáltam bókként értelmezni 16 évesen, hogy éppen sarjadó körszakállam miatt valaki szerint Petőfire hasonlítok. És egyáltalán: eszembe jutott, mennyi munkám volt abban, hogy kitaláljam, mások mit gondolnak rólam, és hogy megpróbáljam ezt a képet a saját önképemmel közös nevezőre hozni. Persze ezek nem azok a tragédiák, amikkel a mélyszegénységben élők találkoznak – de azoknak, akik találkoznak vele, akkor és ott elég komoly ügynek tűnik. Szóval nagy öröm volt. ( )