In den 1970ern besuchte Graham Greene auf Einladung des panamaischen Diktators Omar Torrijos mehrmals das mittelamerikanische Land. Es entwickelt sich eine Freundschaft zwischen ihm und dem Juntaführer sowie dessen Leibwächter José de Jesús de Martínez, genannt Sergeant Chuchú. im Zuge seiner Aufenthalte wird Greene zudem in die sandinistische Revolution verwickelt, lernt Daniel Ortega und den salvadorianischen Guerillaführer Comandante Marcial (Salvador Cayetano Carpio), sowie den belizischen Unabhängigkeitshelden George Cadle Price. Als Abgesandter Panamas nimmt er sogar an der Unterzeichnung der Torrijos-Carter-Verträgen teil, mit welchem Panama die Oberhoheit über den Panamakanal zugestanden wird.

Auch wenn Greenes persönliche Anwesenheit bei den historischen Begebenheiten und teilweise amikalen Bekanntschaft mit wesentlichen Protagonisten dieser Zeit phasenweise schon fast schon wie eine Münchausen-Geschichte anmuten, sind die geschilderten Begebenheiten historisch verbürgt und ist das vorliegende Werk sohin ein zeithistorisches Dokument mit hohem literarischem Wert voll schriftstellerischem Esprit und Humor. Greene beleuchtet zudem nicht nur die historischen Ereignisse und Begegnungen sondern liefert auch einen authentischen Bericht über das Panama jener Zeit sowie über den legendenumrankten General Omar Torrijos, der trotz seiner unrechtmäßigen Machtübernahme in weiten Teilen des Landes bis heute verehrt wird. "Mein Freund, der General" ist für Leser mit Interesse an Zentralamarika sohin Pflichtlektüre. ( )

Ez egy kudarcból kovácsolt könyv: Greene tervezett egy regényt Útban hazafelé címmel, melybe beleírta volna a szívéhez oly közel álló Panamát, ám ismétlődő utazásai során olyan közel került az országhoz (és egyben az ország vezetőjéhez, Omar Torrijos Herrera tábornokhoz), hogy az már lehetetlenné tette a fikcióvá transzformálást. De ha a fikció füstbe ment is, azért maradt még egy út: megírni az egészet mint dokumentumregényt. Ami ugyan jó sokat levagdos az írói fantázia szárnytollaiból, és alaposan csökkenti a szöveg gördülékenységét is, ugyanakkor hitelességet kölcsönöz a mű információtartalmának. Aminek szintúgy örülünk.

Greene abba a Latin-Amerikába kalauzol minket, ami ekkoriban (a 70-es, 80-as években) a hidegháború egyik gócpontja volt, és egyben az amerikai külpolitika egyik szégyenfoltja is – az USA ugyanis a marxista rezsimektől való félelmében támogatta Dél-Amerika jobboldali katonai juntáit (az olyan diktátorokat, mint a nicaraguai Somoza, a chilei Pinochet, vagy a paraguayi Stroessner), a nekik juttatott fegyverszállítmányok és pénzösszegek pedig piszkos kis háborúkban és tömeggyilkosságokban lettek felhasználva. (Meg persze a diktátorok személyes bankszámláin landoltak.) Panama a térségben kulcspozíciót töltött be – a területén húzódó Csatorna-övezet jogi hovatartozásáról kellett marakodnia a mindenkori amerikai elnökökkel, miközben vezetője, Herrera tábornok úr úgy próbált egyensúlyozni a jobb- és baloldali diktatúrák között, hogy saját népét is kielégítse, de a gringókkal se zördüljön össze jóvátehetetlenül. Greene szemmel láthatóan bírja Herrerát – nagyon meleg szavakkal ábrázolja törekvését, hogy emberközpontú szociáldemokráciát hozzon létre, ahol a vezér gondol egyet, és helikopterrel meglátogatja a jukkatermesztőket, hogy konzultáljon velük*, és nem győzi dicsérni Latin-Amerikában valóban szokatlan vonzalmát az olyan demokratikus értékekhez, mint a szólásszabadság**. Egyszóval a tábornok Greene szerint jó ember: őszinte, érzelmes, higgadt, egy igazi barát – amit persze kezelhetünk fenntartással, hisz pontosan tudjuk, a diktátorok milyen szimpatikusak tudnak lenni, ha akarnak (példálódzhatnánk Castróval, Kadhafival), miközben saját házi ellenzékükkel azért nem lacafacáznak.

Ugyanakkor e könyvben nem csak a tábornokról és Panamáról tudunk meg sokat, hanem bizony Greene-ről is. És nem csak arról, hogyan igyekszik anyagot gyűjteni (ezúttal sikertelenül) egy tipikusan greene-es trópusi történethez sok kalanddal, kémkedéssel, emberi gyengeséggel és politikával (ami bizonyos helyzetekben az „emberi gyengeség” szinonimája), hanem valamiről, amiről Greene talán nem is tudja, hogy beszél: saját alkoholizmusáról. A könyvben refrénként ismétlődnek a morózus puffogások arról, hogy ezen meg azon a mucsai vidéken nem lehet rendes gint kapni, azt se tudják, mi a rumpuncs, meg még a sör is harmatgyenge, hogy arra még a gyanútlan olvasó is felkapja a fejét: hé, ez tisztára egy vén piás hangja! Mondjuk ha piás, ha nem, Greene írni azért tud.

* Jó, hát Panama nem egy nagy ország – összesen annyi lakosa van, mint Budapestnek. Próbálná meg ugyanezt mondjuk Indiában megcsinálni!
** Greene elmond egy édes sztorit – minden este elmegy Herrera nyaralója előtt egy részeg halász, és teli szájjal szidja a tábornok urat meg a pereputtyát. Közben a tábornok úr meg a tornácon fekszik a függőágyban, és röhög rajta. Mi ez, ha nem szólásszabadság? Jó, hát dél-amerikai változatban. ( )

I think Graham Greene's ego might have got in the way of this book. It seemed to be more about him than the general. ( )

Having lived through news reports of the Canal Treaty in my childhood, it was interesting to read Greene's memoir as a sort-of diplomatic attaché to Panamanian leader Omar
Torrijos & his right-hand man, Chuchu. Greene's writing is so transparent as to provide an immediate sense of the characters & countries w/whom he's involved, including Torrijos, Chuchu, Ernesto Cardenal, "Gabo" Garcia Marquez, some Sandanistas, & various '70s & '80s era Latin American leaders and/or dictators. It has definitely enhanced my understanding of the Canal & its history. ( )

Having lived through news reports of the Canal Treaty in my childhood, it was interesting to read Greene's memoir as a sort-of diplomatic attaché to Panamanian leader Omar
Torrijos & his right-hand man, Chuchu. Greene's writing is so transparent as to provide an immediate sense of the characters & countries w/whom he's involved, including Torrijos, Chuchu, Ernesto Cardenal, "Gabo" Garcia Marquez, some Sandanistas, & various '70s & '80s era Latin American leaders and/or dictators. It has definitely enhanced my understanding of the Canal & its history. ( )