Leszek Kolakowski (1927–2009)

– Professzor úr! Professzor úr! Jöjjön gyorsan, haldoklik a filozófia!
– Nyugodjék meg, kedves barátom. Már kész a mesterterv, hogyan menthetjük meg a jövőnek.
– Halleluja! Ne csigázzon, professzorom, árulja el, mi a gyógymód!
– Pofonegyszerű. Bemegyek a televízióba, és filozófiai alapproblémákról fogok cseverészni. Aztán ezek a csevejek megjelennek folyóiratokban, majd a végén kötetbe foglaljuk őket, és számos világnyelven (köztük magyarul) megjelentetjük.
– Hümm. De professzor úr… Hogyan lehet olyan bonyolult kérdésekről, mint amilyen a szabadság, vagy a hatalom úgy beszélni, hogy még a körúti trafikos is értse?
– Nos, majd lebutítjuk kicsit, felhabosítjuk, és ha valami nagyon problematikushoz érünk, hát kijelentjük, hogy „ennek tárgyalása szétfeszítené előadásunk kereteit”, és átugorjuk. Így belefér bármi 5-10 oldalba.
– De professzor úr… így mi különbözteti meg majd a filozófiát az ezotériától?
– Na bumm, hát lehet, hogy semmi. De zord időkben nem válogathatunk az eszközökben.

Gondolom, így történhetett. Különben el sem tudom képzelni, miért adtak volna ki egy ilyen lepkeszelletet, mint ez. Elvétve tartalmaz bármit, ami szót érdemelne – amikor meg igen, hát… azt se tetováltatnám magamra. (Kedvencem, amikor Warhol zseniális bonmotját arról, hogy mindenki lehet híres 15 percre, hót komolyan veszi, és elkezdi bizonygatni, TECHNIKAILAG miért nem lehetséges, hogy mind a hatmilliárd ember 15 percre híres legyen. Hát kösz – és ez egy filozófus.) Jobbára érdektelen könyv, csak abban bízom, hogy előállítása érdekében kizárólag náci fákat vágtak ki.… (mais)

– Professzor úr! Professzor úr! Nagy baj van!
– No, már megint mi az?
– Kuszma lehúzta az Ön első könyvét, mert puha, mint a hámozott szőlő.
– Ajjaj. Ez valóban tragikus… most kénytelen vagyok egy kicsi gerincet rakni a második kötetbe.

Édesapám olyan, hogy ha már hazahozott egy almát, akkor azt rendeltetésszerűen kellett felhasználni (értsd: meg kellett enni), akkor is, ha már rohadt egy pirinyót – majd kivágjátok azt a részt, fiam, mondta volt. És mivel mindig volt otthon alma, ami épp egy kicsit rohadt, és értelemszerűen azt kellett előre venni, nem nagyon ettem én egészséges almát egészen addig, amíg nem a saját keresetemből szereztem be az élelmiszert. Ezt csak azért mondom, mert szerintem az ő génjeinek köszönhető, hogy egyáltalán belekezdtem ebbe a könyvbe: ha már egyszer kihoztam a könyvtárból, csak elolvasom, még ha… hát, ha nem is rohadt, de ütődött kicsit itt-ott. Amúgy meg jól tettem, mert határozottan hasznosabbnak éreztem, mint az első részt. Épp egy csillaggal jobb: felet kap azért, mert sokkal inkább felfedeztem benne azt a szilárd vázat, ami nélkül a filozófiai fejtegetések nekem csak lepkekergetések egy hálótlan lepkehálóval. Felet meg nyilván azért kap, mert amíg az első kötet előtt jóra számítottam, és rosszat kaptam, most rosszra számítottam, és hát annál mindenképpen jobbat kaptam. De azért (mielőtt behintenénk rózsaszirmokkal ezt az értékelést) még mindig messze van attól, hogy a harmadik kötetet is kihozzam a könyvtárból.… (mais)