Classic for a reason. ( )

I found myself a bit torn by this book. On one level enjoyed the stories and the characters in them. Both human and non human. But on another level I was a quite offended by the sense of upper class British Imperialism that comes through in Kipling's work. I got a real sense that Kipling felt that the British were actually doing the natives of India a favor by taking over their lands and teaching them how to tame the Jungle. ( )

The jungle book is a classic read that is written with lots of thee, thy, and thou. Rudyard kipling tells the reader the story like he is actually the one reading to you. I quite liked it.

Very unlike to the cartoon version this book is serious and full of learning. Mowgli must kill sheer khan and put his pelt on the meet rock for his wolves acceptance.

Overall a short read that was worth reading, the book i have also has a few other tales by kipling which i will read at a later date =] ( )

More adult level than I thought. Mowgli is like a Tarzan with the wolves and Kaa is a friend. Some stories are in a different place completely with different characters. Mostly good reading. Not like Disney at all. ( )

Viszonyom Kiplinghez még mindig igen ambivalens. Egyfelől zseniális író – olyan mítoszteremtő képességekkel rendelkezik, amitől A Dzsungel könyve a Nagy Irodalmi Univerzumok egyikévé válik, méltó párja Homérosz görögség-víziójának, vagy Tolkien Középföldéjének. Tolla alatt az indiai természeti környezet lélegző, misztikus csodává válik, ami indákat növeszt, hogy az olvasóba kapaszkodjon*. Kipling állatfigurái pedig nem pusztán antropomorfizált négylábúak (vagy nullalábúak, ha feledhetetlen kígyófiguráit is idevesszük), hanem összetéveszthetetlen személyiséggel rendelkező lények, akik mintha fajuk platóni ideáját jelenítenék meg: a magar, a gát krokodilja például megtestesíti a krokodilság intézményének valamennyi lényeges toposzát – az már csak a hab a tortán, hogy közben egynémely embertársunkat is felismerjük benne. Szemet gyönyörködtető látni továbbá, Kipling milyen profizmussal helyezi el történeteinek súlypontját, felépítve erőteljes drámai jeleneteit – ahogy például Maugli történetét lezárja, az az angolszász próza egyik nagy ünnepe. Az embernek csaholni támad kedve a tehetetlen dühtől, ha eszébe jut, hogy Mr. Disney miképp herélte ki ezt az egész kozmikus egységet.

Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a kiplingi életműből mennyire árad a predesztináció. Van ugye ez a Dzsungel Törvénye – a mindenek felett álló törvény, ami minden lényt beosztott a maga szűk kategóriájába, amiből lehetetlen kitörni. Olyan ez, mint a kasztrendszer – aki sakál, az mindörökre sakál marad, sakáltulajdonságokkal rendelkezik, és sakálként fogják megítélni. Ebben a világban a nemesség a jellem csúcsa, amiben sajátosan összemosódik az erő a szépséggel, a bölcsesség a bátorsággal, és bizony ezt a tulajdonságot az, aki sakálnak született, soha nem tudja megszerezni. Az egyetlen lény, aki képes valamennyire felülemelkedni a Dzsungel Törvényén, az ember. De nem ám akármelyik ember! A bennszülött indiaiak például nem – ők leginkább a bandar-lógok (a szürkemajmok) updatált verzióinak tűnnek. Ám az angol fehérek – azok aztán valakik! Olyan, mintha ők testesítenék meg a Sorsot: ők viszik el a végzetet a végzetes krokodilnak, és őket szolgálja Riki-Tiki-Tévi is – mégpedig boldogan. Mert Kipling szerint az igazán boldog, aki szolgál, feltéve ha igazságos és bölcs ura van – a gyarmatosító sorsa pedig teher, mert muszáj igazságossá és bölccsé válnia. Úgyhogy én is keresek gyorsan magamnak valami gyarmatosítót, mielőtt gyomorfekélyt kapok a saját individualizmusomtól.

(És még pár szó az új kiadásról: a prózai fordítás szerintem hibátlan. A versbetétek is többnyire jók, bár a szlengesítést nem tartottam indokoltnak. Szabó Levente illusztrációi egyszerűségükben gyönyörűek, de leginkább a könyv fizikai jellege okozott örömet: valahogy kényelmes volt olvasni ezt a könyvet, mert mind a szedés, mind a papírminőség dédelgeti a szemet meg az ujjat. Így kell visszafogottan luxuscikket csinálni egy könyvből. Csak a tartalomjegyzék oldalszámozásai csúsztak el kicsit, de ezt – mondjuk – észre sem vettem.)

* De Kipling akkor is fantasztikus, ha nem Indiáról beszél. A kötetben két sarkvidéki elbeszélést is találunk, amik szintén működnek. Olvasva őket pedig óhatatlanul eszembe jutott, hogy Jack London is bizony a kiplingi köpönyegből bújt elő. (No meg a stevensoniból.) ( )