John Lukacs (1924–2019)

Ugye válogatni kétféleképpen lehet. Tematikusan, illetve minőségi kritériumok alapján. A kettő nem ugyanaz – hisz ha ugyanaz lenne, akkor most azt írtam volna, hogy „válogatni egyféleképpen lehet”. Ez a kötet az első módszert követi, összegereblyézve kábé mindent, amit John Lukacs, alias Lukács János, a talán legnívósabb magyar születésű (és a magyar nyelvben járatos) történész valaha Magyarországról (vagy Magyarországra) írt. Ennek következtében bizony van némi minőségi ingamozgás, a kevéssé jelentősnek tűnő szövegek váltakoznak az igazán potens esszékkel. De még ennél is feltűnőbb - és ami azt illeti, eléggé zavaró is -, milyen sokszor ismétli magát ez a kötet. Churchill azon aranyköpését, miszerint a szovjetek most ugyan felfalnak mindent, de az emésztés csak ezután jön, minimum ötször citálja, de konkrét okfejtések is újra és újra szinte változatlan formában felbukkannak. A jó svádájú angol lord amúgy is Lukacs mániája: nyugodtan neveztetek ki fölém egy Vidnyánszky vezette kuratóriumot, ha nem fordult meg a fejében, hogy az arcát a lapockájára tetováltassa. De hát ez nem újdonság annak, aki egy picit is ismeri Lukacs munkásságát.

Különben meg nem is baj az ismétlődés, legalább rögzülnek a dolgok. Meg aztán akárhogy is vesszük, így még nyilvánvalóbbá válnak azok a motívumok, amelyekből a szerző konzervativizmusa és patriotizmusa építkezik. Mert Lukacs konzervatív és patrióta („Magyarország a hazám, Amerika az otthonom”, mondja egy helyütt), következésképpen számos ponton eltér a véleményünk. Ilyen például Horthy megítélése, akivel kapcsolatban a szerző sokkal megengedőbb – bár nem természetesen nem elvakultan az –, mint én. Ám ezzel együtt a lukacsi konzervativizmus olyan eszme, amivel párbeszédet lehet folytatni, sőt: ami bizonyos aspektusaiban vonzó számomra. Ennek oka, hogy Lukacs konzervativizmusának (mint minden tisztességes konzervativizmusnak, megítélésem szerint) az alapja a független, döntéseiért felelősséget vállaló polgár. Az ő hagyományokból táplálkozó, szilárd törvényekre épülő szuverenitása Lukacs értelmezésében a jól működő állam kulcsa, és ez a szuverenitás nem lehet teljes egy autoriter államban, hisz ott a „szuperszuverén” vezér akarata folyton felülírja azt. Magyarán: a lukacsi konzervativizmus mindig demokráciapárti, ilyen értelemben pedig jóval szorosabb szálak kötik a liberalizmushoz, de akár a szociáldemokráciához is, mint a vezérelvű populizmusokhoz.

(A kötetnek ugyan túlnyomó részt történelmi esszéket tartalmaz, de nem kizárólagosan. Akadnak a személyesebb írások is – a legerősebbek közülük talán azok, amelyek az Alibi hat hónapra c. folyóirat számára írt. Ezek a szövegek egy teljesen új Lukacsot mutatnak, mégpedig olyat, aki meglepően erős szépírói vénával* van megáldva. Kifejezetten szimpatikus ez a Lukacs is nekem.)

* Mondjuk ez a szépírói véna igazából nem is meglepő, hisz Lukacs maga is többször leszögezi, hogy a történész mindig egyben író is.… (mais)

3.5***

Historian John Lukacs has written over twenty books, several dealing with World War II. In this book he focuses specifically on Winston Churchill and the five days from May 24 to May 28, 1940. Churchill did not win the war in those five days, but his actions and leadership ensured that England would NOT lose the war.

Lukacs did extensive research, pouring over diaries, letters, journals, official memoranda and newspaper reports of the time, to illuminate and reconstruct the thought-processes and leadership that ultimately ensured the Allies’ success. We obviously know the outcome already, but Lukacs manages to convey the sense of urgency and tension and uncertainty of this moment in history.

This is a slim volume, but very dense and I had to remind myself a few times that the timespan was a mere five days.… (mais)